
Az elmúlt időszak nem volt túl előnyös az időjárás tekintetében, hiszen nem telt el egyetlen nap sem eső nélkül, a folyók vizállása is okot adott az aggodalomra, hiszen árvízveszélyről is hallani lehetett, ám valami csoda folytán június 1-re kitisztult az ég, felhőt csak elvétve lehetett látni, a talaj szépen felszáradt (kisebb kivételekkel), a folyók nem léptek ki a medrükből, így minden adott volt ahhoz, hogy jól sikerüljön a Stílusos Art Piknik a győri Radó szigeten. A gasztro- és művészeti fesztivál számos ismert hazai éttermet vonultatott fel, ahol 2-3 féle ételből választhattak a látogatók. A hangulatról a zenepavilonban különböző előadások gondoskodtak, amelyek kiválóan illeszkedtek a programba, hiszen nem elvonták a látogatók figyelmét, hanem inkább kiegészítették az élményt. Győriként kevés alkalmam van arra, hogy plédeken fekvő párokat, családokat lássak, nos itt ezt is megtapasztalhattam. Na de mivel ez az esemény számomra az ételek ünnepe ezért igyekeztem tesztelni a kínálatot, így megkóstoltam a Borkonyha (Michelin csillagos budapesti étterem Sárközi Ákos vezetésével), az Anyukám mondta, a Viator, a Paletta Bisztró, a Sauska 48, a Rózsakert Étterem ételeit. Az ételek mellé az italkínálatról többek között a Pult, a Szomszéd, a Redy Villány gondoskodott.
Köszönjük a szervezőknek ezt az igényes, jó hangulató eseményt, amelyre már igazán nagy szükség volt Győrben. Végre kimozdult egy esemény a Széchenyi illetve a Dunakapu térről egy olyan helyszínre, ahol nem beton uralja a területet, hanem füvek, bokrok, fák.