Katona Bea sztorija

Ugye tudjátok, hogy a koronavírus okozta járvány miatt nagyon sokan elvesztették munkájukat. Sokszor hallhattatok arról, hogy szállodák zártak be, repülőtársaságok álltak le, utazási irodák kerültek a csőd közelébe, ám kevés szó esett az idegenvezetőkről, akik nélkül sokkal szegényebb lenne az az élmény amit az utazásaitok során szereztetek. Szeretném, ha itt a blogban néhány napra az idegenvezetőké volna a “főszerep” és megismernétek a történeteiket.

“Három éve dolgozom idegenvezetőként, amely idő alatt rengeteg kedves és egyedi történettel gazdagodtam, de most egyet szeretnék kiemelni, amely azt remélem egy másféle perspektívát adhat az olvasóknak. Talán megmutathatja, hogy a szándék és figyelem erejével bármire képesek vagyunk. Ettől nem is kell több ahhoz, hogy egymáshoz utat leljünk.  Erre pedig bárki képes.

Mattias 2019 nyarán keresett meg engem egy nemzetközi online cég révén és kérte, hogy Szentendrére tervezzek neki egy privát túrát. Ezek a megkeresések mindennaposak voltak, ám Matt esete mégis kirívott a többi közül.

Leírta, hogy süketnéma vagyis, hogy nem lesz képes sem beszélni, sem pedig hallani engem a találkozásunk alatt és, hogy megérti, ha emiatt nem vállalom el ezt a munkát, hiszen megszokta már, hogy az idegenvezetők visszautasítják.

Engem pedig nem ilyen fából faragtak! Kezdő idegenvezetőként, ámde annál nagyobb lelkesedéssel fogadtam a különleges kihívást. Megterveztem a félnapos túrát és találkoztam Mattel.

A Sofitel szállóban szállt meg. Emlékszem gyönyörű idő volt valamikor nyár elején. Amikor reggel felébredtem azon tűnődtem, vajon hogyan fogom tudni lereagálni az egyes helyzeteket, hogyan tudom majd kifejezni magam és megérteni őt az utcákon és a járműveken.

Egyáltalán, hogyan tudom őt felhívni, vagy megtalálni a szállodában? A hétköznapi rutin cselekvések egycsapásra kihívásnak bizonyultak. Hirtelen az is átszaladt a fejemben, hogy talán felelőtlenség volt egy ilyen kalandba belemennem. Majd elhessegettem a negatív gondolatokat és emlékeztettem magam arra a tényre, hogy én teljes odaadással végzem a munkámat, amelyet a hivatásomnak is tekintek és idáig is mindent megoldottam, most sem lesz másképp. Szeretettel és kellő odafigyeléssel igenis képes leszek levezényelni egy városnéző túrát Szentendrén egy süketnéma férfival!

A szállodába belépve Matt azonnal észrevett engem és integetett. Egy nagyon sármos, 40 körüli, magas, amerikai férfi állt előttem, aki kedves mosollyal és életigenléssel üdvözölt.

Kezében egy jegyzettömbbel és tollal már jelezte is, hogy így fogunk kommunikálni. Biztosított afelől, hogy remekül olvas szájról, az angolomat pedig azonnal megdicsérte.

Ez mosolyt csalt az arcomra, hiszen egy kukkot sem hallott a kiejtésemből. Én pedig humorral reagáltam: elmondtam, hogy mennyire jól esik nekem, mint nőnek, hogy végre csak én beszélek és a másik pedig hallgat J

Elindultunk a HÉV felé és már útközben éreztem, hogy jól kifogunk jönni. Figyeltem rá, hiszen nem hallotta az autókat és nem tudott szólni sem, ha valami kérdése, vagy mondanivalója támadt. Elmesélte, hogy korábban Magyarországon tanult és válogatott hockey játékos is volt.

A HÉV-en Szentendre fele már fel sem tűnt, hogy nem hallom a hangját, mert hallottam őt másképpen. A kommunikációink gördülékenyebb volt, mint a legtöbb emberrel és rengeteget nevettünk együtt!

Mattnek volt öniróniája és tudott humort faragni a furcsa helyzetünkből. Ahogy felfedeztük Szentendre mediterrán hangulatú utcáit és színes épületeit, Mattről kiderült, hogy fantasztikus érzéke van a fotózáshoz. Készített nekem egy pár igazán remek, művészi képet ajándékba.

Érdekelte az ortodox vallási kultúra, ezért egy templomba is betértünk. Sokkal érdeklődőbb volt, mint a legtöbb vendégem, és merőben színesebb és kreatívabb személyiség, mint azt általában megszoktam.

Élmény volt a vele együtt töltött idő.  Kialakítottuk a mi kis kommunikációs csatornánkat és körülöttünk lévő, minket fürkésző emberek lassan jelentésüket veszítették és már egyáltalán nem éreztem magunkat kirívónak, vagy másnak.  Szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyen munkám van: az ügyfelem egy fantasztikus ember, aki optimizmusával és az állandó fejlődni akarásával ösztönzi az őt körülvevőket. Több európai nyelven is beszélt, még magyar mondatokat is írt nekem.

Nem viselkedett úgy, mint aki egy szerencsétlenül járt férfi, aki sajnálja magát és támogatást, együttérzést remél. Még a tömegközlekedést sem volt hajlandó ingyen használni. Semmilyen szinten nem akarta, hogy őrá hátrányos helyzetűként tekintsen bárki is! Ez a hozzáállása csodálatra méltó volt számomra.

Sétáltunk és mindent részletesen megnéztünk. Gasztro élményt is becsempésztem a programba, a lángos volt Matt kedvence, amit a kedvenc kis családi sütödémben ettünk. Még ott is együtt nevetett a tulajdonossal, akit megdicsért az ízletes konyháért.

A túra minden várakozásomat felülmúlta. Élmény volt számomra, hogy a vendégem minden tekintetben gentleman volt. Kedves, intelligens, előzékeny…és mindezek mellett pedig hátrányos helyzetű.

A visszautunk is felemelő volt, poénokban rendkívül gazdag. Matt nem győzte tépkedni a papírlapokat, mert annyit írtunk, hogy a tömb is betelt a végére. Már a mondatokat sem kellett befelyeznünk, mert intuitív módon egymásra hangolódva szavak nélkül is értettük egymást .

Mikor eljött a búcsúzás ideje, Matt egy hatalmas összeget nyomott a kezembe borravaló gyanánt, amit én azonnal visszautasítottam. Nem hagyta magát és azt mondta mindenképpen megérdemlem, hiszen fantasztikusan érezte magát. Én pedig ugyanígy voltam vele. Pénzt kapni azért, ami ennyire felemel és örömmel tölt el, furcsa szituáció volt.

Azóta megszoktam, hogy ritka áldás ilyen pillanatokat megélni idegen emberekkel. Mindenki más és mindenki egyedi. Rajtam múlik, hogy mit hozok ki a helyzetből, hogy észre akarom-e venni az előttem álló értéket, vagy pedig csak egy újabb munkának tekintem.

Mattiassal azóta is kapcsolatban állunk, levelezünk, és talán majd egyszer újra találkozunk.”