
A Tisza és a Maros találkozásánál, az ország harmadik legnépesebb városában jártam, Szegeden. Ami azonnal szembetűnő volt, hogy tele van fiatalokkal, zajlik az élet érződik, hogy nagy múltú egyetemi városról van szó. Meglepő módon elég könnyen találtam parkolóhelyet a dómhoz közel, így alig 2 perces séta után a Dóm téren voltam, ahol éppen a nyári programokhoz építetteék a színpadot. A Magyarok Nagyasszonya székesehyház vagy más néven Fogadalmi templom avagy Szegedi dóm az egyházmegye főtemploma. Nem mehetek el a szinpadépítés mellett szó nélkül, mivel hosszú évek óta járom a fesztiválokat. A helyhez mérten nagy lelátóval, komoly hang és fénytechnikával készülnek a programokra. Na de visszatérve a templomra, az ország második legnagyobb harangja található itt (86 mázsás), az európa legnagyobbjai közé tartozó orgonája gyakran hangversenyek főszereplője.
A Klauzál téren található torta interaktív kiállításként van jelen, amely annak apropóján készült, hogy a város indén éppen 300 éve szerezte vissza szabad királyi városi rangját. A torta mint kiállítótér két részre oszlik. Az első térben egy körülbelül 20 perces filmet láthatnak a látogatók Szeged történetéről, jelenéről és jövőjéről. A kiállítótér másik felében interaktív digitális játékok várják az érdeklődőket. A látogatók által kiszínezett rajzok megjelennek, “‘életre kelnek” a kivetítőn. (2019.09.20-ig látogatható)

A város sétálóutcáján (Kárász utca) kávézókat, éttermet, üzleteket találhattok, mi a Klauzál tér sarkán lévő “A Capella” cukrászdát választottuk, ahol ha tejérzékeny vagy, akkor például próbáld ki a kókusztejjel készült fagyikat.
Mivel ez egy utazásokhoz kapcsolódó blog, így a szálláshely sem maradhat ki a bejegyzésemből. A Science Hotel sales managere fogadott minket. A 4 csillagos business hotel a város központi részéhez közel helyezkedik el. A szálloda nevéhez igazodva a lobbyban már szembetűnnek a tudomány ágazatai. A falakon matematikai képletek, az asztalok mintha egy könyvtárban lennének, összességében érződik hogy itt minden meg van tervezve A-tól Z-ig. Nem túl régen arról írtam, hogy a hazai szálláspiacon totális érdektelenséget, néhol szakmai hiányosságokat tapasztalok, nos ha lehet ilyet mondani, itt éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Kedves, figyelmes recepciós fogadott, az értékesítési vezető körbevezetett a szállodán, büszkén mutatta be a szobákat, a közös tereket, a konferenciatermet. Nem kérdés, hogy ha Szegeden szállodát kellene ajánlanom nektek, akkor a Science Hotelt javasolnám. Érdemes ellátogatni a honlapjukra: https://sciencehotel.hu/
Visszatérve a városra, véleményem szerint egy hosszúhétvégét érdemes eltölteni, hogy felfedezhető legyen minden látnivaló, pédául a Víztorony, a Móra Ferenc Múzeum, a Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum. A nyári programok önmagukban megérnek egy látogatást.